Régi-új küzdelem a Fekete-tengerért

„Az orosz–ukrán tűzszüneti tárgyalások során igen gyakran előkerült a Fekete-tenger kérdése, mint egy olyan hadszíntér, ami kiemelt fontossággal bír a hadviselő felek és az egész régió számára. A terítéken lévő aktuá­lis kérdéseket – szabad hajózás, gabona- és műtrágyaexport, a kikötők biztonsága stb. – az elemzők lelkiismeretesen kicsontozták.

Ami a megítélésem szerint hiányzik a diskurzusból, az a Fekete-tenger geopolitikai komplexitásának bemutatása. Egy ilyen kitekintés igen hasznos keretet képezhet az itt és most kérdéseinek a megértéséhez.

A Fekete-tenger térsége – amely történelmileg is kiemelt jelentőséggel bírt a nagyhatalmi rivalizálás szempontjából – a 21. században ismét a stratégiai figyelem középpontjába került.

A hat parti állam által övezett és számos globális hatalom érdekszférájába tartozó belső tenger ma olyan geopolitikai gócpont, amelyben befagyott konfliktusok, energetikai vetélkedések, kereskedelmi versengések, migrációs útvonalak és rendezetlen történelmi kérdések egyaránt koncentrálódnak. Ezt a komplex viszonyrendszert tovább élezi az Oroszország és Ukrajna között 2014 óta zajló, majd 2022-ben teljes körű háborúvá eszkalálódott konfliktus.

A küzdelem a Fekete-tenger birtoklásáért azonban nem 2022. február 24-én kezdődött, és a regionális hatalmak ambíciója, hogy ezt a beltengert orosz, török vagy nyugati tóvá változtassák, éppen olyan töretlen ma, mint száz vagy kétszáz évvel ezelőtt.

Az óceánoktól, nyílt tengerektől eltérően a beltengerek (a Fekete-tenger, a Balti-tenger stb.) egy sui generis kategóriát képeznek, és a geopolitikai érdekellentétek nyomáskamráiként vannak számontartva. A beltengerek sajátossága, hogy a szuverenitások és a joghatóságok gyakran fedik egymást, a stratégiai szűk keresztmetszetek komoly katonai előnyöket biztosítanak, miközben a tengeri energiahordozókhoz és kereskedelmi útvonalakhoz fűződő érdekek tovább növelik a versengés intenzitását. Ezeket a súrlódásokat az érdekelt felek egyezményekkel és a kölcsönösen elismert status quo fenntartásával próbálják csökkenteni.

A Fekete-tenger biztonsági architektúrájának alapját a montreux-i egyezmény (1936) képezi, amely Törökországnak kizárólagos ellenőrzést biztosít a Boszporusz és a Dardanellák felett. A földrajz zsarnoksága és az erre épülő egyezmény egyedülálló geopolitikai pozícióba helyezte Ankarát, amely egyszerre tölti be a NATO szövetségi mechanizmusában a kapuőr szerepét, miközben saját regionális – és részben neooszmán – stratégiáját is érvényesíteni kívánja. Az egyezmény által biztosított hatáskörből kiindulva vannak, akik Törökországot nemes egyszerűséggel a Fekete-tenger kidobóemberének nevezik.”

Nyitókép: Mikhail METZEL / POOL / AFP